A vályogvakolatokba kevert növényi rost (szalma, széna, törek...) nem csupán töltőanyag: szerkezeti megerősítőként szolgál, csökkenti a száradási repedéseket, növeli a húzószilárdságot és javítja a fal hőszigetelő képességét. Leggyakoribb alapvakolat adalék a szalma, ezen belül is a búzaszalma, bár a nehezebben elérhető zabszalma sok szempontból előnyösebb.
Búzaszalma, árpaszalma vagy zabszalma?
A vályogépítők körében a zabszalma számít a „prémium” választásnakm melynek főbb okai a következők::
- Rugalmasság: A zabszalma rostjai puhábbak és hajlékonyabbak, mint a búzáé. Ezáltal sokkal könnyebb eldolgozni a vakolatban, nem „szúr ki” a felületből, és jobban követi az íves formákat.
- Tapadás: Felülete némileg érdesebb és nedvszívóbb, így a vályogmassza erősebben kötődik hozzá, ami homogénebb és stabilabb szerkezetet eredményez.
- Esztétika: Finomabb szálú, mint a búza, így vékonyabb simítóvakolatokhoz is alkalmazható.
A versenytársak
Búzaszalma: A legelterjedtebb típus. Rostjai erősek és merevek. Kiváló szerkezeti erősítő (pl. vályogtéglába vagy vastagabb alapvakolatba), de mivel kemény és durva, a finomabb vakolatból könnyen kiállhat (kiszúrhat), és nehezebb vele sima felületet kialakítani.
Árpaszalma: Hasonlóan puha, mint a zabszalma, de a rostjai gyakran rövidebbek és sérülékenyebbek. Gyakran tartalmaz több pelyvát, ami jó hőszigetelő, de a szilárdsága elmarad a zabétól.
Összegezve: Ha a cél egy könnyen kezelhető, repedésmentes és esztétikus felület, a zabszalma a legjobb választás.
A szalmás vakolatok egyik lehetséges kockázatáról bővebben itt.
