Ugrás a Naturillo nyitoldalára Ugrás a Kreidezeit honlapra Vissza a főoldalra

Tadelakt

Mi az a tadelakt?

A tadelakt egy marokkói vakolat-technika, melynek lényege, hogy az egyedi összetételű meszes vakolatot lapos, sima kővel tömörítik, majd polírozzák. A tadelakt felhasználása igen széleskörű, alkalmas beltéri és kültéri falak, padlók, kádak-fürdők, asztallapok bevonására.

A tadelakt eredete felől kevés az információnk, a marrakesi berber mesterek szerint a technika már az antik korban is ismert volt, kezdetben főleg ciszternák bevonására alkalmazták, majd a fürdőkben, palotákban is elterjedt. Maga az elnevezés a berber „dellek” szóból ered, amelynek jelentése: gyúrni, összenyomni.

Az alapanyagot a Marrakes környékén található mészbányákban nyerik, égetik, majd oltják, a végeredmény egy rendkívül kemény, vízálló vakolat, amelynek tömörsége a víztisztítókban használt betonéval vetekszik.
Bevonat felvitele Tömörítés

A tadelakt függővé tesz!

A tadelakt természetesen csillogó, finoman hullámos, élő felszíne megbabonázza az arra fogékonyakat; ellenállhatatlanul csábít az érintésre, simításra. A tadelakt-felület színe a fényviszonyok függvénye, ezenkívül az erősebben tömörített helyek sötétebb, mélyebb árnyalatúak.



A tadelakt Marokkóban

A természetes marokkói alapanyag minősége kissé egyenetlen, ennek eredményeként sok marokkói tadelakt-felületen figyelhetők meg repedések, emellett a mész szállítása nem gazdaságos, így a KREIDEZEIT-tadelakt alapanyaga nem Marokkóból származik; hosszú kísérletezés után találtuk meg a ma használt, felhasználóbarát, könnyen polírozható, repedésmentes felületet biztosító alapanyagot.

Mészégető építése és működése Marokkóban





Marokkói tadelakt-felületek








Tadelakt a konyhában




Tadelakt a fürdőszobában





Wellness-tadelakt







Tadelakt-dísztárgyak



A TADELAKT-al való munka nehéz, nagy kézügyességet és gyakorlatot kíván, ajánlott a KREIDEZEIT TADELAKT-szemináriumán való részvétel (részletek a honlapon).

Ugrás a termékhez!